Nincsenek véletlenek.- gondoltam ma délután a dugóban ülve, a kedvenc közösségi csatornánk hírfolyamát pörgetve.

Régóta gondolkoztam arról, hogy leírjam e, hogy számomra mi is a szerelem, de az alábbi történet miatt a hosszabb gondolatsorom még várat magára.

Ime a történet, ami miatt már nem idegeskedtem, hogy elkések és ami miatt ma ismét hálát adtam a sorsnak, hogy az vagyok aki és olyan életem lehet amilyen és nem utolsósorban, hogy olyan emberek vesznek körbe, akik.

Tehát a történet még 2012-ben esett meg. Adva van egy híres és egyben gyönyörű sportolólány, Turia Pitt, akinek iskoláskora óta megvan a szerelme, Michael.

Az a bizonyos nap sem volt másmilyen, mint a többi, egy újabb maraton rajtjához állt a versenyző, de a futóverseny útvonala egy olyan erdős részen át is vezetett, ami erdőtűzveszélyes, és ezt a szervezők is tudták, viszont nem figyelmeztették a résztvevőket a veszélyekre, így azok gyanútlanul futottak a vesztükbe.

A legrosszabbul Turia járt, aki pont akkor ért egy olyan félig sziklás, félig erdős hágóhoz, ahova elértek a lángok, de még a menekülésre sem volt esély a bent rekedt forró levegő miatt. 

Mire Turia kimenekült a perzselő lángok közül, a testének a 64%-a súlyosan megégett.

Michael az eset után felmondott a munkahelyén, hogy ápolni tudja a lányt és a sokak által megjósolt szakítás helyett, még a kórházi időszak alatt elment egy csodaszép gyűrűért és megkérte a lány kezét.

De ami a történetben a legcsodálatosabb, az még csak most jön:

Történt ugyanis, hogy egy riport alkalmával megkérdezték tőle, hogy felmerült-e benne az, hogy elhagyja a lányt, mire a válasz a következő volt:

Én az Ő lelkét, a lényét vettem el feleségül és hiszem, hogy Ő az egyetlen nő, akiről valaha is álmodtam.

Álljatok meg egy percre Ti is, hátha ha ma este hazamentek a párotokhoz, máshogy látjátok a dolgokat.

Tényleg álljatok meg egy perce.

Szerintem.