Kézzelfoghatatlan háborúk, nap mint nap.

Közelebb hozzád, vagy hozzám, mint gondolnánk.

Megannyi csatát kellett megnyernünk és talán ugyanennyit elveszítenünk, hogy megtaláljuk magunkat a másikban, hogy a végén rájöjjünk kik is vagyunk valójában.

És hogy ki nélkül nem tudunk, vagy nem szeretnénk élni.

Egy kicsit eltüntem, egy kicsit nem írtam Nektek és ezáltal magamnak sem, de ez a nap tökéletes arra, hogy beszélgessünk egy kicsit, vagy megállj ebben a rohanó világban és meghallgasd történetem.

Történetem, melyet már sokszor és sok baráttól hallhattál, de nem baj, talán ma rájössz arra, hogy ki vagy mi a fontos az életedben.

Rengeteg történet kezdődött úgy, hogy álompár és néhány hónap múlva mégis történt valami kézzelfoghatatlan, ami miatt megingott az álomvilág.

Pedig nem volt harmadik, nem volt egetrengető változás egyikük életében sem, sőt. Lesték egymás kívánságát, odáig voltak egymásért és a másik boldogsága volt az igazi boldogság.

Könnyek között hozta el az ingjeit, mint egyfajta jelképe a leírhatatlan fájdalomnak.

Pedig csak néhány ing volt egy szekrény legmélyén, de mindketten tudták, hogy ezt most meg kell tenniük.

A lánynak, hogy rájöjjön, nem teljes a boldogsága nélküle és a fiúnak, hogy a lány rájöjjön, hogy nem teljes a boldogsága őnélküle.

A világ egyik legnehezebb dolga. 

Elengedni azt, akihez a legjobban ragaszkodsz, miközben tudod, hogy csak így lehet a Tied.

Tudjátok, úgy gondolom, hogy annyi kihíváson mentünk keresztül és annyi fájdalmat éltünk túl, hogy igenis meg kell tanulnunk a jót is értékelni, a jót is átélni, felfogni. 

Ami bármennyire is furcsán hangzik, nem egyszerű.

Sok embernek nem sikerül.

És jópáran későn jönnek rá, hogy mit és kit is veszítettek el. 

Pedig nagyon egyszerű.

Mindenki tudja, hogy szereted és hogy Ő is szeret.

Hogyhogy honnan tudom?

Onnan, hogy kirázott a hideg, miközben leírtam.

Onnan, hogy bár ritkán találkozom vele, de a barátom.

Onnan, ahogy mesél Rólad.

Onnan, ahogy ölelitek egymást a képeken.

Onnan, hogy egy hatalmas energiarobbanás vagytok, amikor a közelemben vagytok.

Onnan.....

....hogy TE is tudod, hogy egymásnak vagytok teremtve.

Csukd össze a géped, töröld le az arcodról a könnyeidet és keresd meg, bárhol is van.

 És mondd el neki, hogy vigye vissza az ingjeit.

Mert nem tudhatod meddig teheted meg ezt és hogy mennyi időtök van együtt.

Nem tudhatod meddig ölelheted, meddig élvezheted szeretetét,törődését, figyelmét és, hogy meddig nézheted, amig Ő alszik.

Még mindig itt vagy?

Menj !!!!

Sikerülni fog.

Én hiszek Benned.

Én hiszek Bennetek.

Ölel,

marek

- Photo: Pinterest -

Mindenkinek van múltja, ami lehet jó és lehet rossz, de abban egyetértünk, hogy hatással van a jövőnkre.

A kérdés már csak az, hogy mit kezdünk vele...

Na de kezdjük ott, hogy nem indult el tegnap az új céges autóm, így ma volt a második reggelem, hogy gyalog voltam, de minden rosszban van valami jó alapon, korán reggel egy barátom értemjött és elvitt a munkahelyemre. 

Egy hirtelen ötlettől vezérelve a kora reggeli kezdést, inkább egy közös kávézásra és beszélgetésre cseréltük, ami igencsak felnyitotta a szememet a következő, szerintem sokakat érintő témában.

Hányszor és mennyi embertől hallgattam végig szinte ugyanazokat a mondatokat:

"...szeret, de fél igazán megnyílni, elvagyunk együtt, de ott az a bizonyos vékony fal, amit nem tudunk átlépni, vagy a klasszikus és egyben a kedvencem: ...annyiszor átverték már, nem csodálom, hogy nem bízik senkiben..."

És ilyenkor a legtöbb ember csendben bólogat, belekortyol a kávéjába és némán hallgatja, ahogy a másik altatja vagy áltatja, vagy csak saját magát nyugtatja.

DE!

Ébredjetek már végre fel!

Miért jó szenvedni látni barátainkat?

Miért jó hagyni a másikat, hogy mégtöbb időt elcsesszen az életéből?

Tényleg a barátodnak tartod?

Ha bármelyik fenti 3 kérdés bántja a kis lelkedet, akkor éppen most van itt az ideje, hogy felhívd, üzenj neki, vagy leülj vele és nyíltan elmondd neki, hogy hagyja abba az önámítás csodálatos művészetét.

Mindenki a saját sorsáért felelős és ez bármennyire is sablon, ha jobban belegondolunk, ez így van. Mint ahogy Te is és én is. A legtöbb embernek volt rossz kapcsolata, rossz tapasztalata, de ettől ez nem lehet rossz hatással a jövőnkre. Tudom és látom és hallom is, amit gondolsz most, de sajnos én nem fogom simogatni a buksidat.

Szedd össze Magad, tanulj az eddigi rossz dolgokból, de ne engedd, hogy elrontsa egy esetlegesen jó és új kapcsolat kezdetét. Gondolom Te is hallottad már azt a klasszikust, hogy nem jókor találkoztunk. Micsoda csúsztatás, micsoda bullshit.

Arról hallottál már, hogy tenni is kell a dolgokért?

Még Neked is és nekem is persze. 

Kaptunk már az élettől néhány sült galambot, de ha jobban belegondolunk, kb annyit is ért az egész.

Szóval ne hagyd, hogy egy régi rossz elrontsa a hófehér újat. 

Mert nem mindenki olyan mint ő, vagy ő, vagy az a srác, vagy az a lány, akinek odaadtuk/odaadtátok a sziveteket és darabokra törte.

Önmagadban kell bízni és meghozni egy döntést.

Igenis képes vagy rá, legyen ez az új év egy új kezdet, ahol Te vagy a lényeg!

Engedd el, mert ha fontos lennél, akkor szánna rád időt, ha fontos lennél, most Veled lenne, ha Ő lenne az igazi, akkor most könnyek nélkül tudnád olvasni ezeket a sorokat.

Tudod azt mondtam ma reggel a barátomnak, hogy én nem fogok bólogatni a "szenvedéséhez", hanem igenis kap Tőlem egy akkora virtuális pofont, amekkorát csak tudok adni, hogy végre rájöjjön, hogy sokkal többet ér annál, mintsem odaadja az idejét egy olyan embernek, aki nem érdemli meg, aki nem figyel oda rá, aki ...

Ti is tudjátok miről beszélek.

Te most boldog vagy, vagy még mindig rá vársz?

Szerinted meddig fogsz élni?

És ebből az időből mennyit akarsz még neki szánni?

Ébresztő, ha csak egy jelre vársz, tessék itt van. 

Zárd le és kezdjél már végre élni!

Hiszen Neked is csak egy életed van.

Elvileg, de akkor sem kellene másra pazarolni.

Szerintem.

Te csak mész az úton ezen a szürke, ködös, hideg reggelen is. Ki tudja rajtad kívül úgy igazán, hogy honnan jöttél és hová tartasz? Nem számít, csak az, hogy TE tudd, hogy jó irányba haladsz. Sokszor voltál egyedül, sokszor voltak körülötted, de igazából nem Veled. Nem egyszerű minden egyes hajnalon felkelni, elindulni a jéghideg magánnyal teli zsákkal a hátunkon.

De meg kell tenned, ha másért nem, csakis saját magadért. Tudom, hogy nehéz, nekem is sokszor volt az, még ha nem is mutattam, még ha mosolyogtam is. Egy idő után az ember megtanulja, hogy hogyan rejtse el zokogó lelkét a tömeg elött és menjen az árral, csurogjon a tömeggel némán, leszegett fejjel.

Valamiért olvasod ezeket a sorokat. Valamiért meghallgatsz egy idegent ebben a rohanó világban. Engedd meg, hogy azt mondjam Neked, hogy tedd le. Tedd le azt a nagyon nehéz terhet. 

Engedd el Magad, mert akinek Veled kell tartania az utadon, az akkor is ott lesz, ha nem mosolyogsz. Akkor is ott lesz, ha sírsz. Akkor is, ha legszívesebben otthon maradnál és a fejedre húznád a takarót és azt kívánod, bárcsak vége lenne. 

De nem ezért vagy itt. Nem ezért születtél a Föld nevű bolygóra. Szerinted mi volt a célja Veled annak, aki megteremtett?

Segítek. 

Én nem tudhatom, hiszen csak egy ember vagyok a tömegből. 

Szerintem Te tudod a választ. 

Mert akkor és ott én is tudtam. Felálltam. Összeszedtem Magam. És bár nagyon félve, de a teher nélkül odaálltam, hogy ez vagyok én. Egy ember, aki elfáradt. Egy ember, akinek vannak érzései és van hogy fáj. Egy ember, aki nem bírja el a világ fájdalmát. 

Mert nem is kell.

Mint ahogy Neked sem.

Hagyj abba most mindent. 

Keress egy fehér lapot.

Ez az új életed.

Csak egy jelre vártál?

Ez az a jel. 

Itt az új életed első napja.

Vigyázz rá.

Mint ahogy Magadra is.

Mosolyogj.

Mert létezel és van jövőd. 

Bárhol is tartasz most.

Te csak menj tovább az úton ezen a szürke, ködös, hideg reggelen is.

Mert én tudom, hogy hová tartasz és bízom Benned.

Sikerülni fog.

marek

Nem kell velük foglalkoznod! - vágtam közbe, ezzel megszakítva 5 perce tartó szóáradatát.

Csak a szokásos történetet hallottam, mint megannyiszor az utóbbi időben. Esetleg a szereplők, a helyszínek és néhány, a történet szempontjából teljesen lényegtelen dologban volt más ez a ma reggeli kávém mellé kapott story.

Már megint minden összejött, nem tud kiteljesedni a munkában, a pasija már nem annyira "törekszik" és amúgy is minden szürke, meg borongós és persze az eső is esett.

Persze Ő is azt gondolta, hogy majd végighallgatom, megsimogatom buksiját, igazat adok neki és elmondok mindenkit minden rossznak.

De ez nem én lennék.

Nem is értem az embereket, nem ismernek már ennyire?

Értem én, hogy biztatok, segítek ahol tudok, de én kendőzetlenül a szemébe mondom, ha hülye.

Neked tenned kell a dolgodat, igen NEKED is, aki most olvasod ezeket a sorokat.

Mire vársz?

Szerinted majd valaki elédrakja az álmaidat? Valaki élete végéig a tenyerén fog hordozni?

Elárulom a szomorú igazságot:

Nem így lesz.

Tudom és hallom, hogy -de megígérte-, persze ott és abban a pillanatban így volt helyes, ha ezek a szavak hagyják el a száját, mert minden ember önző, hisz ilyennek születtünk és mindent elhiszünk, mert jó volt akkor és ott abba a mondatba kapaszkodnunk.

Ébredj fel végre, az élet nem habostorta. ( micsoda közhely, de ez van)

Vagy teszel az álmaidért, vagy mindig is álmodozni fogsz csak róla, legyen szó a munkádról, az életed minőségéről, vagy a kapcsolatodról.

Ülj le, írd ki magadból, állj fel a irodai asztalodtól és menj el edzeni, vagy úgyis esni fog, állj ki az esőbe és kiabáld bele a világba!!!

És húzz egy vonalat.

Mindegy hova, mindegy mivel, de húzd meg, lépd át és ne nézz vissza.

Mondom, húzzál már egy vonalat!!!

Ne nézz vissza, de tudd, honnan jöttél és hová tartasz.

Mert nekem is csak 10 év után esett le a volt osztályfőnököm útravaló idézete:

"A cél nélküli ember olyan, mint a kormány nélküli hajó - csak dobálják a hullámok . "

Adok egy kis időt és innen folytatom, csak akár elhiszitek, akár nem, most mennem kell dolgoznom az álmaimért.

Várj meg, segíts kérlek! - fogta meg ma reggel a kezem, miközben sétáltam a kávémmal a kezemben.

Minden olyan nehéz, semmi sem sikerül és amikor reggel felébredek, már az egészhez nincs kedvem.- öntötte rám a negatív életérzéseket, mintha csak egy dézsából zúdította volna rám a jéghideg vízet.

Állj meg kérlek egy kicsit és gondold át, hogy kin múlik az életed? - utasítottam teljesen ismeretlenül a kérdés megválaszolására. 

Mindenki összeesküdött ellenem és a régebben szépnek hitt világ egyre távolabb került tőlem. - folytatta a kesergést.

Gondolom arra számított, hogy kedvesen megsimogatom "buksiját", megosztom vele a kávémat és vidáman elcsevegünk néhány sarkon keresztül, de nem így történt. 

Egyrészt, mert a reggeli kávém szent, másrészt, mert csak Ő tehet arról, amit mondott.

Tudom, végre kimutattam a fogam fehérjét, végre lecsaphat néhány ember erre a mondatra, hogy előbújt belőlem is az a bizonyos önző, gonosz, ... férfi. 

Saját magunkat verjük át azzal, ha a környezetünket okoljuk minden rossz dologért. A legtöbb ember, aki másokat vádol, csakis saját magát mentegeti. Egyszerübb másokat okolni ahelyett, hogy szembenézzünk saját magunkkal és belássuk, ha valamit elrontottunk, rosszul csináltunk, elfelejtettünk, hibáztunk, vagy sorolhatnám a végtelenségig. - mondtam neki, a legnagyobb meglepetésére.

A saját létezésedről és szerepedről mondasz le azzal, ha azt hajtogatod és elhiteted saját magaddal, hogy Te egyáltalán nem vagy hatással a téged körbevevő világra. - fejeztem be a lelkem mélyéről előtörő monológomat és vártam a reakcióját.

Rámnézett és azt mondta:

Tudod mit marek?

Holnap felkelek és megpróbálom. 

Mire felfogtam ezt a gyors találkozást, már befordult a sarkon és még a nevét sem kérdeztem meg.

Büszke vagyok Rád kedves ismeretlen és szorítok, hogy a holnap legyen a hátralévő boldog és pozitív életed legelső napja.

Csak csendben sétáltunk ma délelött egymás mellett a tengerparton. Némán, hiszen szavak nélkül tudom, hogy mire gondolsz és melyik mondatomra mi lenne a válaszod.

Mert mindenki tart valamerre, ahogy mi is már évek óta. Szóval csak sétáltunk egymás mellett, mert már nagyon régen történt ilyen. Régen álltunk meg mindketten ebben a rohanó világban, szakadtunk ki a körforgásból és szántunk egymásra időt.

Nem, nem olyan gyorsan megbeszéljük amit kell, vagy egy hívás, vagy egy gyors ebéd valahol a városban. Én rendes időről beszélek, olyan közösen eltöltött időről, amikor csöröghet a telefonunk, mert ott hagytuk a szállodában.

Mert mindketten tudjuk. 

Igen, mindketten tudjuk, hogy hiába adnánk az összes időnket a másiknak, az sem lenne elég arra, hogy mindent megbeszéljünk egymással és, hogy megtanítsunk a másiknak mindent, ami szerintünk fontos, hogyha nem vagyunk együtt a hétköznapokban.

Szóval csak sétálgattunk, amikor megláttam egy kagylót a tengerben. 

Ő továbbment, de én lehajoltam kivettem a kagylót és megmutattam neki, mire azt mondta:

Dobd vissza, az csak egy törött kagyló.

Tudod mindig Te tanítottál engem minden fontos dologra, de most én szeretnék valamit mutatni Neked.- válaszoltam.

Ez a baj az emberekkel, hogy nem szánnak időt és kellő figyelmet az őket körülvevő emberekre és dolgokra. 

Nézd meg ezt a kagylót, milyen gyönyörű színei és mintázata van. Látod? - kérdeztem tőle mosolyogva.

Nézte egy darabig a kagylót és azt mondta, igazad van és igyekszem így nézni a világot. - nézett rám és csak mosolygott.

Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, mert bár mindig közel voltunk, de ott közelebb voltunk egymáshoz valamiért. 

Pedig csak egy törött kagylót találtunk egy séta közben, a világ legszebb és számomra fontossá vált kagylóját... - gondoltam magamban és sétáltam tovább drága édesanyámmal.

Köszönöm, hogy vagy nekem és mersz bátran szembenézni a világgal.

Maradj mindig ilyen pozitiv és vidám!

Sok mindenben lehetsz jó, de ebben nem, így a helyedben nem erőltetném - mondta az apa a fiának.

Oké.- válaszolta a fiú és abbahagyta a kosárra dobást.

Ne higgy annak, aki azt mondja nem vagy rá képes! - folytatta az apa.

Még nekem se hidd el, mert ha van egy álmod, ne mondj le róla...

...ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, hogy Te se tudd!

És ha akarsz valamit tegyél érte.

Ennyi.

" The pursuit of happyness" részlet.

Kérdezte Tőlem, miután véget ért egy rendezvény, ahol voltunk.

Amikor el tudom engedni magam elötte és nélküle is. - válaszoltam mindenféle tétovázás nélkül.

Először nem igazán értette, ezért így folytattam:

Tudod a bizalom olyan, mint amikor állsz a tengerparton, vagy a medence lépcsőjénél. - itt már teljesen elvesztette a fonalat. 

Vagy teljesen belemész és elengeded magad, akkor is ha vizes leszel, vagy először hideg a víz, vagy inkább bele se menj. Nem elég hinni a bizalomban, vagy átadod Magad neki, vagy felesleges próbálkoznod.

Pont ebben rejlik az ereje, hogy nem lehet nem érezni, nem lehet nem látni Rajtad.

De annyira nehéz bízni valakiben manapság. - vágott közbe.

Tudom, de anélkül kár is belekezdeni bármiféle kapcsolatba. Vagy érzed, vagy nem. Én is sokszor adtam bizalmat olyan embernek, akinek nem kellett volna, de megérte, mert tanultam belőle és ma már sokkal jobban megválogatom, kinek is adok belőle.

De ha nem adnék belőle, teljesen magányos lennék, így kockáztatni kell, ahogy Neked is és semmit sem veszíthetsz vele.

De mi van akkor, ha átver? - kérdezte.

Szerintem nem tud átverni, ha Te magadat adod, megéled magad a kapcsolatotokban.

Ha egyszer vége lesz, azért, mert visszaélt a bizalmaddal, Neked ott lesznek a pillanatok és az amit ebből tanultál, így csakis nyerhetsz abból, ha lehetőséget adsz.

 Tudod, semmi értelme annak, hogy ne lehess saját magad a kapcsolatodban és folyamatosan azon gondolkozz, hogy ha éppen nem vagytok együtt, vajon hol, kivel és mit csinál a másik.

Hiszem, hogy minden ember életében eljön az a pillanat, amikor találkozik azzal az emberrel, aki abba szeret bele, akik vagyunk és hiába lesz földrajzilag más helyen, úgy fogjuk érezni, hogy nem lehetne ennél közelebb Hozzánk.

"A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni."

- Guilty -