Várj meg, segíts kérlek! - fogta meg ma reggel a kezem, miközben sétáltam a kávémmal a kezemben.
Minden olyan nehéz, semmi sem sikerül és amikor reggel felébredek, már az egészhez nincs kedvem.- öntötte rám a negatív életérzéseket, mintha csak egy dézsából zúdította volna rám a jéghideg vízet.
Állj meg kérlek egy kicsit és gondold át, hogy kin múlik az életed? - utasítottam teljesen ismeretlenül a kérdés megválaszolására.
Mindenki összeesküdött ellenem és a régebben szépnek hitt világ egyre távolabb került tőlem. - folytatta a kesergést.
Gondolom arra számított, hogy kedvesen megsimogatom "buksiját", megosztom vele a kávémat és vidáman elcsevegünk néhány sarkon keresztül, de nem így történt.
Egyrészt, mert a reggeli kávém szent, másrészt, mert csak Ő tehet arról, amit mondott.
Tudom, végre kimutattam a fogam fehérjét, végre lecsaphat néhány ember erre a mondatra, hogy előbújt belőlem is az a bizonyos önző, gonosz, ... férfi.
Saját magunkat verjük át azzal, ha a környezetünket okoljuk minden rossz dologért. A legtöbb ember, aki másokat vádol, csakis saját magát mentegeti. Egyszerübb másokat okolni ahelyett, hogy szembenézzünk saját magunkkal és belássuk, ha valamit elrontottunk, rosszul csináltunk, elfelejtettünk, hibáztunk, vagy sorolhatnám a végtelenségig. - mondtam neki, a legnagyobb meglepetésére.
A saját létezésedről és szerepedről mondasz le azzal, ha azt hajtogatod és elhiteted saját magaddal, hogy Te egyáltalán nem vagy hatással a téged körbevevő világra. - fejeztem be a lelkem mélyéről előtörő monológomat és vártam a reakcióját.
Rámnézett és azt mondta:
Tudod mit marek?
Holnap felkelek és megpróbálom.
Mire felfogtam ezt a gyors találkozást, már befordult a sarkon és még a nevét sem kérdeztem meg.
Büszke vagyok Rád kedves ismeretlen és szorítok, hogy a holnap legyen a hátralévő boldog és pozitív életed legelső napja.